Mi lesz a vidéki zsidó örökséggel, a vidéki zsidóság helyi emlékezetével ha már nem, vagy alig élnek zsidók a vidéki településeken? A Tom Lantos Intézet a „Vidéki zsidóság múltja, jelene, jövôje” projektje keretében folyó részvételi kutatásról készült dokumentumfilmek kapcsán beszélgetünk erről a kérdésről.
A közönség három olyan dunántúli várossal ismerkedhet meg, ahol egy-egy elkötelezett nő számos civil önkéntessel együtt nap mint nap azért dolgozik, hogy a vidéki zsidóság örökségét, a zsidók helyi emlékezetét a település lakói számára hozzáférhetővé, érdekessé tegye. Eseményeket szerveznek, oktatási és kulturális programokat tartanak, közösséget építenek, csoportokat vezetnek a helyi zsinagógákban és zsidó temetőkben, kutatási programokat bonyolítanak. A beszélgetés célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a helyi törekvésekre, és feltegyük a kérdést, hogy nekünk vidéki vagy nem-vidéki gyökerű budapesti zsidóknak, illetve a kisebb-nagyobb budapesti zsidó szervezeteknek mit jelent ez a vidéki örökség? Tudunk-e, és miként tudunk kapcsolódni a helyi kezdeményezésekhez?
Beszélgetőpartnerek: Szép Andrea, a soproni neológ hitközség alelnöke Lévai Ibolya, a nagykanizsai neológ hitközség alelnöke Schmidt Orsolya, a Pápa és környéke Zsidó Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke Szőke-Visontai Gábor, a Bennem Élő Eredet Egyesület elnöke Susán Eszter, a Tom Lantos Intézet Zsidó Élet Programjának menedzsere
Moderál: Singer Dávid, a MAZSIHISZ “Csak semmi córesz” című podcastjének vezetője
A bemutatásra kerülő dokumentumfilmek, amelyek a Tom Lantos Intézet és a Bennem Élő Eredet együttműködésében jöttek létre.
1. Srégen szemben – a soproni zsidóság 700 éves történetének nyomában (2023, 26 perc) Rövidfilm sopron zsidó örökségéről, és helyi civilekről, akik ezt az örökséget ápolják.
2. Mi lesz veled vidéki zsidóság? (2023, 17 perc) Rövid összeállítás a Tom Lantos Intézet “A vidéki zsidóság múltja, jelene, jövője” programjának keretében elindított részvételi kutatás első találkozójáról.
December 1., vasárnap 16:00, Puskin mozi