Rekorddal zárt a Zsifi – köszönjük nézőinknek!

Nagy örömmel jelentjük, hogy idén minden korábbinál több néző vett részt fesztiválunkon. A járvány miatt a filmeket csak online lehetett megtekinteni, a kényszerű megoldás azonban szélesre tárta a rendezvény kapuit.

A fesztiválon, ahogy minden évben, a közelmúlt legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei voltak láthatók; az idei válogatásban többek között Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról szerepeltek alkotások. A filmeket az interneten, a Budapest Film Zrt. Távmozi rendszerén lehetett megtekinteni november utolsó és december első napjaiban.

„Boldog vagyok, hogy évről-évre egyre többen kíváncsiak a fesztiválra: idén közel annyian váltottak jegyet a vetítésekre, mint tavaly, az eddigi legtöbb nézőt vonzó évünkben. Mivel az otthoni „vetítéseken” egy jeggyel egynél több néző is megtekinthette a filmet, így örömmel mondhatjuk, hogy a nézőszámot tekintve az idei az eddigi legsikeresebb fesztiválunk. Ebben természetesen közrejátszott, hogy az online vetítéseknek köszönhetően a fesztivál földrajzi határai jelentősen kiszélesedtek, nagy örömünkre az ország majd minden szegletéből voltak nézőink.” – mondta Kenesei Marcell, a fesztivál igazgatója. „Noha a jövő évi fesztivál tervezése során ezt mindenképpen szem előtt tartjuk majd, és valamilyen módon megtartjuk az online eszközöket, őszintén reméljük, hogy egy év múlva újra együtt, egymás mellett élhetünk meg közös pillanatokat a fesztiválon és ünnepelhetjük a világ minden tájáról érkező filmeket” – tette hozzá.

Legtöbben az Ellenállás című amerikai produkcióra voltak kíváncsiak, a közönségdíjat pedig a dokumentumfilm kategóriában a Golda és a játékfilmek között pedig a Perzsa nyelvleckék című alkotások kapták.

Köszönjük nézőinknek!