Véget ért a 10. jubileumi ZSIFI!

Legtöbben az Evolúció című magyar produkcióra voltak kíváncsiak, a közönségdíjat pedig az amerikai Süve Bébi c. játékfilm kapta.

Köszönjük nézőinknek!

ZSIFI10. A RENDEZŐI VÁLTOZAT.

Hihetetlen, de 10 évesek lettünk!

 

A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál már 10 éve nevettet meg, gondolkodtat el, ad témát éjszakába nyúló beszélgetésekhez zsidókról és nem zsidókról, identitásról, a világról, melyben élünk. És mivel ez a tizedik, a fesztivál még az eddigieknél is több, izgalmasabb és nem utolsósorban hosszabb lesz – ez lesz a mi rendezői változatunk.

A 10 év alatt a ZSIFI Magyarország kulturális unikumává fejlődött, s nemcsak a hazánkban élő zsidó közösség, hanem a zsidó kultúra iránt érdeklődő társadalom körében is egyre népszerűbb. ZSIFI-re járni menő!

És bár a tavalyi évben a fesztivál az online térbe költözött, ez cseppet sem vette el senki kedvét, sőt, rekordnézettséget ért el az esemény. Így ezt a tizedik, jubileumi ZSIFI-t egyfajta hibrid módon, moziban és online is rendezzük, hogy azok számára is elérhető legyen, akik nem tudnak a budapesti mozikba eljutni. A filmeket élőben két budapesti moziban, a Puskinban és a Művészben, illetve a Francia Intézetben, egy részüket pedig online a Művész Távmozi segítségével lehet megnézni. S mivel a filmeket kivétel nélkül eredeti nyelven, feliratozva vetítjük, így a hazánkban lévő külföldi nézők is élvezhetik őket.

Külön büszkeség, hogy a fesztiválon mutatkozik be Mundruczó Kornél Evolúció című régóta várt filmje – a ZSIFI 10 éve alatt ez az első magyar nyitófilm!

És ahogy tavaly, idén is fesztiválunk fővédnöke Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

 

Gyere, és nézd végig a rendezői változatot!